Jelenlegi hely
Testvérvárosi találkozó 2014
Testvérvárosi találkozó - "Town Twinning Citizens' Meetings" című pozitív elbírálásban részesített pályázatunk megvalósításának időszaka 2014. szeptember 10-14. mely az Európai Unió támogatásával valósult meg.
A programra meghívott települések:
Pol’any /Szlovákia/ 25 fő
Opole Lubelskie /Lengyelország/ 25 fő
Ludgerovice /Csehország/ 25 fő
Szeptember 10-én, szerdán megérkeztek a meghívott testvértelepülések településünkre 17 órára. A szállás elfoglalása után vacsorával készültünk a vendégeknek a Malomtanya étterembe ahol köszöntötte őket Frankó Tamás településünk polgármestere. Az este folyamán közös beszélgetés történt a elmúlt év decemberében itt töltött testvér települési program eseményeiről valamint a elkövetkező nap programjairól.
Másnap reggel a reggeli elfogyasztása után a csoport elindult a Tisza-tavi Ökocentrum megtekintésére, mely bemutatta a vendégeinknek a Tisza-tó természeti kincseit, és Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát. Ottlétük alatt megtekinthették a szabadidőparkot, a főépületet 2.600 négyzetméteren, hol 1.000.000 liter össztérfogatú édesvízi akváriumának köszönhetően megismerhették a több mint 40-féle hazai hal mellett, a közel 15 kétéltű –és hüllőfajt. A délután folyamán kishajós kirándulás volt a Tisza-tavon, majd egy rövid természetfilm megtekintésére volt lehetőség 3D-ben az élővilágról. Kora délután Poroszlón a Tavirózsa étteremben megebédelt a csoport.
A fárasztó csütörtöki nap után a pénteki nap, esős időjárása nem kedvezett a tervezett programunknak, így a kerékpáros túrát helyettesítettük egy Sárospataki Rákóczi- vár látogatással és Sárospatak város nevezetességeinek megtekintésével. Az ebédet a Várvendéglőben fogyasztották el. Késő délután a szálláshelyre érkezve minden vendégünk megpihenve és felfrissülve az esti programra megtekinthették az Edda Kör című musicalt szabadtéri színházi előadás keretében. A nap zárásaként a Béres pincészet különleges borait kóstolhatták a vendégek.
Szombaton egész nap a Helyi Termék Vásáron a meghívott vendégek megmutathatták az országukra jellemző italokat, ételeket. A fesztiválon Opole Lubelskie megfőzte a híres zsurek levesét, Pol’any település a csülkös bablevesét és Ludgerovice a tejfölös savanyú káposzta levesét. A fesztiválra érkezők megkóstolhatták a lengyel málnalikőrt, a híres szlovák tátrai teát és a cseh sör is népszerű volt. A „10 éve az Unióban” című rajzpályázat alkotásainak bemutatása majd azok díjazása történt. Egész nap folyamatos program volt a helyi termékek és kézművesek vására, népi játszóház, cséplési jelenet bemutatása, szőlőtaposás, mustkóstolás és szilvalekvárfőzés.
Vasárnap reggel búcsúzás a vendégektől a négy nap tapasztalatainak összegzése, jövőbeni tervek megbeszélése.
A rendezvényről készült fotókat az "Események" fülre vagy IDE kattintva tekintheti meg.
A képre kattintva letölthető pdf formátumban
A képre kattintva letölthető pdf formátumban
A képre kattintva letölthető pdf formátumban
A képre kattintva letölthető pdf formátumban
A képre kattintva letölthető pdf formátumban